Heimat (1984)Epizód útmutató - 5. évad (Évadak 1-5)

1919. május 9. Egy mezőkabátos férfi gyorsan átmegy a hegygerincen. Simon Pál gyalog tért vissza franciaországi fogságából. Alatta Schabbach fekszik. Szó nélkül és teljesen természetesen újra elfoglalja a helyét a Simon családban, Mathias apjával, anyjával Katharina, Eduard fivére és Pauline nővére mellett. Fokozatosan a szomszédok gyülekeznek a háború visszatérő körül. Glockzieh azt mondja: "Kerbrichben az elmúlt három évben lehetett hallani az ágyúdörgést Franciaországból. Aztán kimentünk az utcára, és Kriesch odalépett hozzánk." Hazatérése után Paul egyre inkább rádióhobbi lesz, és végre kapcsolatba léphet a „Radio Hilversummal” egy sárkányra erősített antennakábellel. Jön az 1922-es év. Alois Wiegand motorkerékpárját a fogadós pöcegödörében találják. Szakadó esőben avatják fel az új háborús emlékművet. Paul pedig beleszeretett Appoloniába, egy fekete hajú szépségbe, aki pincérnőként dolgozik a fogadósnál, és mindenhol „cigánynak” nevezik. Hamarosan Appolonia már nem maradhat Schabbachban, egy teljesen faluszerű faluban. Koblenzbe megy, ahol Paul véletlenül találkozik vele, és megtudja tőle, hogy gyermeke született egy franciától, aki szintén feleségül akarja venni. Nagy dolgok történnek most Schabbachban: egy amerikai pilóta kétfedelű repülőgépe leszáll a falu zöldjére, és Paul még repülhet is. De kis léptékben is vannak nagy változások. Paul egyre többször fordul Mariához, Alois Wiegand lányához, aki a legújabb technikai vívmányok elérésével van elfoglalva. Paul és Mary összeházasodnak. Eljött az 1923-as év. Pauline Simmernbe megy Eduarddal, és szemtanúja lesz, hogyan törik be egy szeparatista beállítottságú zsidó ablakait. Ott beleszeret Robert Kröber órásmesterbe, és hozzámegy. Maria megszüli első fiát, Antont

Maria még mindig őt keresi, amikor Paul régen megérkezett a New York-i Ellis Island-re más emigránsokkal. Eközben otthon Schabbachban egy Párizsból Berlinbe lovagoló francia nő kelt feltűnést. Eduard Simon pedig Berlinben van, ahol Sauerbruch professzorral szeretné meggyógyítani tüdőbetegségét. Egyik este dermedten áll egy nagy bérház előtt. Három csinos lány integet neki, és megkínálják egy ital konyakkal, hogy felmelegedjen. Eduard követi őket, és egészen meglepődik, amikor az egyik lakó, Martina teljesen meztelenre vetkőzik előtte, és ezt tanácsolja neki. Később Eduard elmondja Lucie-nak, az intézmény „főnökének”, hogy a mezőgazdaságban dolgozik. Lucie: "Det Land, det Land!" De más vendégek is jelen vannak a lakásban, és lelkesen olvasnak részleteket Hitler beszédeiből az újságból. „Kegyetlenül fel fogunk lépni mindenki ellen, aki nem ért egyet velünk!” hallható. Amikor Lucie és Eduard visszavonul egy pásztorórára, a Brandenburgi kapu felől hallatszik a hang: "Sieg Heil! Sieg Heil! Sieg Heil!". A rekedt sikolyok a Hunsrückben található Simmernben is hallhatók 1933 januárjában. Áprilisban, amikor Eduard Lucie-val együtt visszatért a Hunsrückbe, végre egy új korszak kezdődött. Eduard most bemutatja megdöbbent családját menyasszonyának "a birodalmi főváros legfelsőbb köreiből", Berlinből: Lucie-nak, aki még mindig meglepődik azon, milyen kicsik a nagybirtokosok Hunsrückben. De legalább sikerül a férjét valami nagyobbra varázsolnia. Hamarosan Eduard az SA egyenruhájában, széles, lengő mozdulataival végigsétál a falun. Tekintettel a nagyvilágnak a szűk Hunsrückbe való behatolására, Katharina anya csak annyit mond Mátyásnak a házassági ágyban: "Olyan ez az érzés, az egész világ hitelből él. Egy napon mindennek meg kell történnie.

Ahogy Schabbach fokozatosan beépül a „globális faluba”, a rádión és telefonon keresztül behálózott világba, Eduard is valami nagy dologgá vált Lucie-nak köszönhetően. Ő Rhauer helyi polgármestere. Uralkodása alatt a félszemű Hans felfedezi, hogy szereti a lövöldözést. A város egyetlen szocialistájának fia, a kosárkészítő a város szélén lévő kis házban. Egy nap Hänschen követi a városban újonnan lefektetett telefon- és villanyvezetékeket, és végül egy koncentrációs táborba érkezik. Csodálkozva és értetlenül néz le a férfiakra, akiknek fekete-fehér csíkos, rongyos egyenruhában kell nehéz terheket cipelniük. Találkozik egy katonával, aki a kerítés mellett járőrözik, és azonnal rájön, hogy Hans az egyik szemével született mesterlövész. Hänschen tehát hazamegy, gyakorol, ahogy a katona tanácsolta, és légpuskájával egyenként lövi a porcelán szigetelőket a vezetékekre. Amikor a falu rendőre elkapja és megmutatja Eduard polgármesternek, ő is meg van győződve Hänschen tehetségéről. Megnyugtató szavakkal beszél a beosztottjához („Martin, gyere, nevess emol!”), és hagyja, hogy Hänschen ismét megmutassa lövöldözős képességeit a város szélén. Összecsapja a combját, amikor egy másik porcelántartó süvít, és ezer darabra törik, és teljesen meg van győződve arról, hogy Hansen jó úton halad, 1935-ben a mesterlövészek voltak a legjobb karrierkilátások. De Eduard számára is létezik, mert egy energikus nő áll a háttérben. Kapcsolatokat létesít Gauleiter Simonnal, és egy „zsidó banktól” kapott kölcsönökből egy 52 ablakos villát építtetett, mint például a Usedom-i villát, amelybe egykor nyári vakációja alatt járt gyerekként. Amikor a lendületes, felsőnémetül beszélő berlini SS-tiszt, Wilfried Wiegand megáll mellette, igaza van.

"A szél mesélt nekem egy dalt a boldogságról, kimondhatatlanul szépet..." Maria és sógornője, Pauline a moziban hallgatják Zarah Leandert. "Ki tudja, mire vágyik szívem és kiért dobog? Gyertek, gyertek...!" Otthon Maria és Pauline ismét éneklik egymásnak a fülbemászó dallamokat a moziból. Pauline elragadtatva: „Életemben egyszer elmegyek Olaszországba!” majd beszél az új vásárlókról, a Hunsrückhöhenstrasse munkásairól, akik csak a legdrágább ékszereket akarják férjétől, Roberttől, az órástól és ékszerkereskedőtől. A rubinos koponya-brossok ma már rendkívül keresettek. 1938-ban minden megváltozott. A szelíd gerincen döngölőberendezések és kotrógépek mélyen beleásnak a palakőzetbe. Építőmunkások és sorkatonák a Német Birodalom minden szegletéből érkeztek, és utasításaikat és parancsaikat kiabálják egymásnak. Köztük van Otto Wohlleben mérnök is. Mária házában laktak, akit a férje elhagyott, esténként pedig szívesen játszótársa Antonchennek és főleg Ernstchennek, akivel vitorlázórepülő-modelleket építenek. Napközben a leendő Reichshöhenstrasse útvonalát méri be segítőjével, Pierritzcel. Egy nap munkahelyi balesetet szenved, és jobb karjával sínbe húzva hozzák a munkahelyére a munkatársai. Maria sokat törődik Wohllebennel, sőt eteti is. Otto Wohlleben és Maria nagyon közel kerülnek egymáshoz, és a táncesten végre szerelmet vallanak egymásnak. Hosszú megpróbáltatások után Maria megtalálta azt a boldogságot, amelyre Katharina is vár. Ezekben az időkben Anton fia követi eltűnt apja példáját, és először találkozik modern optikai eszközökkel. Kapott egy filmvetítőt. Miközben a nürburgi versenyről szóló filmhíradókat vetíti ki egy fehér képernyőre, az összes gyerek összejön

A moziban Carl Froelich és Franz Weihmayr operatőr „Heimat” című filmjét mutatják be. „Egy nő csak a szerelem által lesz szép…”, énekli Zarah Leander. Robert és Pauline, az óraműves Pollack és Martina, Otto Wohlleben és Maria tágra nyílt szemekkel ülnek a képernyő előtt. Utána mindenki összegyűlik Robert simmerni házában, ami sokkal nagyobb lett az első emeleten, mióta a zsidó elköltözött. Martina nem tehet róla, és felveszi a harcot a vándor órásmesterrel, Pollackkal. Pauline és Robert, de különösen Maria és Otto még mindig a hetedik mennyországban vannak, aztán nagyon hirtelen és nagyon durván kidobják őket onnan. Levél érkezett Amerikából. Maria férje, Paul tudatja velünk. A Simon család teljesen megdöbbenve gyűlik össze a nappaliban az Amerikából érkezett furcsa levél körül. Ez azt mutatja, hogy Paul, aki 1928-ban teljesen nyomtalanul eltűnt, jelenleg a „Simon Electric Company” tulajdonosa a „Detroit, Postbox, USA”-ban (Anton), és személyesen szeretne visszatérni Németországba. Maria megdöbben, és nem igazán tudja, mire számítson. Alig telt el néhány nap, amikor Wohlleben mérnököt Trierbe helyezik át, Maria korrepetálása mellett, ahogy később kiderül. Ebben az időben még nem tudhatják, hogy valami megmaradt rövid boldogságukból: Hermännchen, a fiuk. Míg a másik fia, Ernstchen először próbálkozik siklani a Röhnön, Maria Antonchennel elindul a távoli Hamburgba, hogy felvegye Pault a hajóról. Maria és Paul csak néhány száz méterre vannak egymástól, ő a kikötői hivatalban, ő pedig az óceánjárón. A kettő azonban nem találkozhat egymással, mert Simon Pálnak nincs bizonyítéka az árja származásra. Eduard polgármestert és Wilfried Wiegand SS-t hívják, és megpróbálnak bizonyítékot szerezni a gyanúsan hangzó Simon névről a távoli Schabbachban. Sokkal

Glasisch-Karl így összegez először, amikor visszateszi az asztalra az elmúlt idők emlékfotóit: „Nem minden nap vettem észre Schabbachban, hogy Kriesch most van.” És akkor Schabbach mellett láthat egy rétet, ahol egy lezuhant angol bombázó maradványai hevernek szét., Nos, ez egy este volt ma. Tizenhat bombázó zuhanta le tegnap este a vadászgépeinket, amelyek most szétszórva vannak Kirchberg és Kaiserslautern környékén., mondja egy rendőr Wilfried Wiegandnak. Eduard polgármester áll mellette, és önmagát idézi (lásd az első részt): "A pilóták az igazi hősök. Nem szenvednek...". Nem sokkal ezután Wilfried Wiegandot néhány gyerek elvezeti egy erdőbe, ahol egy súlyosan megsérült angol pilóta fekszik a bokrok között, és nyöszörög, mint egy állat a fájdalomtól. Wiegand hidegvérrel lelövi. Elmondja a többieknek, hogy sajnos le kellett lőnie, miközben menekült. Amikor Wilfried, aki most átvette az ezredet a Schabbach otthoni fronton, megáll Katharina mellett, és azonnal kritizálja a francia foglyok túlságosan pazar adagját, azt mondja neki: "Nagyon rühes kutya lettél." Otto Wohlleben számára is nehezebbek és mindenekelőtt életveszélyesek lettek az idők. Most már nem a Franciaország felé vezető bevetési útvonalakért felel, hanem az ellenkező irányból berepült fel nem robbant bombákért, amelyeket Pierritzcel együtt kell hatástalanítania, felhasználva a precíziós mechanika iránti szenvedélyét. Kezdenek feszülni a dolgok a Simon-házban. Mária nemcsak anyaként élt új boldogságot, de Martha is Hamburgból érkezett Schabbachba. Antonnak, Maria fiának terhes menyasszonya. Wilfried Wiegand kezdeményezi Anton és Martha távolsági esküvőjét az egész Európát összekötő vezetékeken keresztül. A másik végén egy kis kunyhó

Anton, egy propagandacég asszisztense a keleti fronton gondoskodik a régi ufai filmek bemutatásáról. Zarah Leander az elülső mozi képernyőjéről énekli a végre ismét vidám hangulatú, imbolygó Wehrmacht-katonáknak: „A világnak emiatt nem lesz vége, mert még szükség van rá!” Később a propagandacég kapitánya kifejti hitvallását beosztottjainak: "Nem a játékfilm, hanem a háborús híradó a 20. század igazi művészete. Elérjük, hogy a háború erőszakossága nagyobb erővel vésze magát az emberek lelkébe, mint a saját szemünk ereje." Hamarosan Antonnak újabb feladata van. Helyre teszi a fényképezőgépet, és a törött objektívvel babrál. Előtte géppuskát helyeztek el. Előrébb öt zsidót hajtottak egy lyuk elé a földben, kezüket összekulcsolva a nyakuk mögött. Miközben Anton megpróbálja rendet tenni az objektívben, egy géppuska-röpke töri meg a csendet a havas erdőben. A zsidóknak már nyoma sincs. Amikor öt másikat a fényképezőgép lencséje és a géppuska elé kényszerítenek, végre sikerül a forgatás filmezése. A háború most a Hunsrückre és Schabbachra érkezett. Amikor Otto Wohlleben hosszú idő után újra látja Mariát, és megtudja, hogy ő Hermännchen apja, a levegő több száz bombázó zümmögésétől vibrál, amelyek nyugati repülési útvonalukon haladnak a Hunsrück felett a Rajna-Majna térsége felé, hogy foszfor- és robbanóbombákat dobjanak le. Otto Wohlleben és Maria Simon egy utolsó estét töltenek együtt. Másnap reggel Ottó is sorshoz jut. Egy kis vasútállomáson próbál hatástalanítani egy bombát. Hatalmas robaj és nagy füstgomba, és Otto Wohlleben már nem él. Most a háború végre összeomlik és mennydörög Schabbachba. A város szélén lévő légvédelmi állás benn van

Berlin romokban és hamuban fekszik. Martina vicces számokkal próbálja átsegíteni a halálosan megsérült egykori órástanonc, Pollack halálát. Schabbachban minden újra. Itt vannak az amerikaiak. Csak az ujja, amelyet Hermännchen egy elszenesedett dzsipben talál, emlékeztet az elmúlt napokra. 1946. május 13. van. A Schabbach felé vezető bekötőútról, amely eltűnik a láthatáron, egy cowboykalapot viselő, széles vállú amerikai sétál be a faluba a Simon-házhoz. Nagy autóját a város központjában hagyja. Senki nincs otthon. Bemegy a kovácsműhelybe, és kalapáccsal megüti az üllőt. Katharina Simon anya kinyújtózik a temetőben, meghallja a kalapácsütést a kovácsműhelyben, és hazaszalad: „Te vagy Pál!” Paul bólint. Miután meglepődött Amerikából, Paul egy nagy labdát dob ​​az étellel, itallal és zenével a háború utáni legnyomorúságosabb idők közepén. Egész Schabbachban ünnepi hangulat uralkodik, kivéve Máriát, azt a nőt, akit egyszer elhagyott Pál. Mindketten mindig idegenek maradnak egymás számára. Lucie már régen hozzáigazította kalapzászlóját a „Csillagokkal és csíkokkal” az utóbbi időben uralkodó szelekhez. "Mióta tudom, milyen amerikaiak az amerikaiak, Eduard. Mindenben felülmúlnak minket. Nem csak a gazdagság miatt látogattak el hozzánk. Mehetnek ahova akarnak, és nem ragadnak bele ebben a Hunsrückben!", mondja elmosott náci polgármesterének, aki most minden eddiginél rosszabb egészségi állapotban intenzíven visszavonul hobbija, a fotózás felé. Megtanítja Robertchent, a fiát, hogy elmondja az Egyesült Államok összes államát Paulnak, aki visszatért. Pault ez nagyon lenyűgözi, és nagyon megértően hallgatja Lucie-t, amint arról panaszkodik, mit kellett elszenvednie neki és családjának az elmúlt rossz években. Közvetlenül ezután áll Klarchen Sisse, Erns katona menyasszonya

Hermännchen az egyetlen a Simon családból, aki Simmernben járhatott középiskolába. Iskolatársaival meglátogatja féltestvérét, Ernst, aki magasztos álmait a Mosel-parton akarja megvalósítani úgy, hogy egy nagy helikopteren fatörzseket szállít a hajókra. Míg projektje teljesen veszteségesnek bizonyult, bátyja, Anton elérte a főnyereményt. Szabadalmai lehetővé tették számára a „0ptische Werke Simon OHG” létrehozását. Hermännchen ott is mindig szívesen látott vendég. Egy Anton által szervezett nagy céges buli után a tizenöt éves Hermännnchen teljesen új érzéseket táplál. Eddig már Schnüsschen avatta be a francia csók titkaiba a Rajna partján ülve. Most, Klarchen és Lotti között az ágyban fekve, egészen mást érez, ami azt jelenti, hogy másnap túl későn ébred, és lekési a vonatot a 35 km-re lévő iskolába. Míg Lottinak, Anton Simon főtitkárának ez az ágyepizód csak egy kis kaland volt, Hermännchennek és a nála majdnem kétszer idősebb Klarchennek más a helyzet. Hermännchen napközben az egzisztenciális filozófia kérdésein töpreng a sportpályán, és beszélgetés közben dacol édesanyja, Maria vágyával, hogy mérnökhallgató helyett művészhallgató legyen. "A művészetnek fájnia kell!" a mottója. De éjszaka, telihold alatt Hermännchen halhatatlan szerelmét esküszik Klarchennek. "Szent akarattal / írj fel valamit egy hatalmas lapra / a nyirkos helyekre / vezesd a folyosók világát / a fáklya elmúlik, az akarat eltompul / lélegző bőröd: egy föld, amely vár." írja Klarchen nyitott szívére. Hermännchen első szerelmének következményei vannak. Klarchen gyermeket vár, és nem lát más kiutat, mint az abortuszt. Közben Anton látható, amint megismerkedik a német vegyipar peszticideivel és gombaölő szereivel

Pauline a most 67 éves Mariának egy doboz cigarettát hoz férjétől, Roberttől, aki a háborúban halt meg. 1938-ban több ezer, mára értéktelen márkát takarított meg. Mindketten fontolgatják, hogy meglátogassák-e Pault Amerikában, és tegyenek-e egy hosszú utat Floridába, de végül megegyeznek abban, hogy végleg Schabbachban maradnak. Maria: "Ó, nem, ez nem működik, a tehén!" De a nagyvilág Schabbachba is érkezik egy multinacionális cég két okoskodó menedzsere formájában, akiknek a távoli vidéken bolyongva kell rácsodálkozniuk az út szélén lévő szarvasokra, majd Anton Simon helyi kolbászkülönlegességekkel kedveskedik nekik. Feladatuk az „Optische Werke Simon OHG” megvásárlása 60 millió márkáért. Kemény verseny várható, ha Anton Simon nem ért egyet. Amíg Anton még mindig nehezen dönt, bátyja, Ernst ráveszi a hunsrückieket, hogy vásároljanak újszerű alumíniumkeretes ajtókat és ablakokat, cserébe pedig megvásárolja a régieket, amelyeket drága belső berendezésként a düsseldorfi bároknak ad el. Az "1865 illata" című régiségek mottója: "A szaglás az ember legprimitívebb érzéke, amely leginkább kapcsolódik a tudattalanhoz. Lám, itt, érezd, ez sokkal később jön. Ezt a gondolkodást úgyis elfelejtheted." Anton Simon végre olyan eredményre jutott, aminek nem feltétlenül van köze a logikus következtetésekhez. Édesapja, Paul jelenleg a közeli Baden-Badenben tartózkodik. Anton felkeresi a sikeres amerikait, hogy tanácsot kérjen konfliktusához, és megismerkedik a mára világhírű Hermannchen új szenvedélyével: az elektronikus, elidegenedett zenével. Paul azt tanácsolja Antonnak, hogy készítse el saját magának, és adja el. Anton azonban az ösztöneire hagyatkozik, és továbbra is a Schabbach cég atyja marad

Maria meghalt. Még azok a távoli rokonok is eljöttek Brazíliából, akik történetesen Németországban vannak. Hermann viszont kis híján lemaradt édesanyja temetéséről, ha felhőszakadás meg nem állította volna a gyászmenetet, és az utca közepén kellett volna elhagyniuk a koporsót. Hermann az eső kellős közepén meg tudja állítani Citroenjét, alig néhány méterre édesanyja koporsójától, amely elhagyatott a falu utcájában. Mariát még el lehet temetni. Amerikai vadászbombázók dübörögnek a Hunsrück felett, Ernst alkalmazottai a temetési szertartáson próbálják kifosztani a régi Simon-ház bútorait. Anton Simon energikusan közbelép, felszögezi az ajtókat, majd szembekerül Ernsttel, akit a helyére állít. Míg Ernst, aki féltékeny rá, hajlamos cikázni az életben, Anton mindig az egyenes utat kereste, amely előre mutat. Anton később emlékszik a régi híradós szabályra, amely szerint a filmben szereplő német katonáknak mindig balról jobbra kellett támadniuk, hogy támadást szimuláljanak. Ám az idők Anton számára is nehézzé váltak, és lehet, hogy a jövőben jobbról balra kell mozognia. Legalább meg tudja akadályozni, hogy testvére, Ernst végre kirabolja a Simon-házat régiségvásárlóinak. Ott kicsapnak a függönyök az ablakból, mintha egy szellem járna át a szobán. Anton, Ernst és Hermann olyan tárgyakra bukkannak, amelyek visszaidézik anyjuk emlékeit. Később az elhunyt Máriát láthatjuk a Schabbacher bálterem színpadán állni, az ágyneművel a hasa előtt, akárcsak a Simon-ház lépcsőjén, amikor viszontlátta Ottót. Megjelenik Lucie ráncos arcával, és a régi időkről tombol. Nyilvánvaló, hogy itt a boszorkányság órája. Az élet másik oldalán a hangok csörgedezésében szerepel Korbmacher Hans, a francia lovas, Katharina, Wilfried és Glockzi